• Programok
  • Beszámolók
  • Rendezvények
  • Zarándoklat kalandokkal (lineáris-humoros beszámoló) - 11.b

Zarándoklat kalandokkal (lineáris-humoros beszámoló) - 11.b

Miért érzem, hogy mióta Csíksomlyóról hazaértünk mindenki erre az útra készült? Talán, mert így is volt. RÓMA, a legendás zarándoklat az osztállyal! (IDE KATTINTVA olvasható egy igazán szórakoztató beszámoló Agócs Enikő tollából, NE HAGYD KI!!)
Most is ott a hála bennem, hogy milyen sokan segítettek a szervezésben: fiatal...

jezsuiták, mint Jancsó Árpi, Elek Laci atya, szülők, kollégák. Mégis, nekem az adott a legtöbbet, amit az osztályomban megéltem. Felidézni, azt hiszem, igazán csak azokkal tudom majd, akik ott voltak velem. Mert hogyan is lehet azt leírni, amikor Mauricio lekiabál a hajóról Velencében, vagy milyen is közelről látni a Szent Péter Bazilika kupolájának mozaikjait? Nem is tudom visszaadni, hogyan érint meg a történelem a Colosseum lelátóján, vagy hogyan érint meg az Isten a Szent Lépcsőn imádkozva.
Bár nem minden sikerült úgy, ahogy szerettük volna, hisz ki gondolta volna, hogy Assisiben egy olyan nemzetközi találkozó zajlik, ami miatt nem láthatjuk Szent Ferenc sírját, de azt sem hittük, hogy a római nyüzsgés után olyan bensőséges élmény lesz Assisi utcáin bolyongani.
Úgy érzem, nem csak én kaptam többet, mint induláskor vártam. Köszönöm! (Sike László osztályfőnök)

Last modified on Tuesday, 14 May 2019 17:08