• Programok
  • Beszámolók
  • Rendezvények
  • Páplátogatás – a MISERICORDIA betűi mögül kukucskálva

Páplátogatás – a MISERICORDIA betűi mögül kukucskálva

EZ a zarándoklat pont így volt tökéletes, esővel, hideggel, köddel.Volt mit felajánlani.” „Az esőben kicsit kételkedtem, hogy mit is csinálok én itt, de délutánra rájöttem, milyen kegyelmeket kaptam.” „Lelkileg feltöltődtem.” (Fényképalbum a tanárok és munkatársak zarándoklatról)
Aki akarta, unalomig olvashatta a Magyar Kuríron és más oldalakon a pápalátogatás minden apró részletét, értelmezve innen-onnan, kitárgyalva pozitív-negatív, polkorrekt és 

mindenféle szempontokból. Lehetett felháborodni a letakart magyar felirat miatt, lehetett morogni, hogy még az időjárás is ellenünk van... Akik itthon maradtak, sokkal jobban látták a pápát a TV-ben, és több információ jutott el hozzájuk, mint hozzánk, akik a hegyre állított MISERICORDIA (=irgalmasság) hatméter magas betűi között, az esernyőt tartó tömeg mögül kukucskáltunk az icipicinek látszó Hármasoltár felé... Amikor kiszálltunk a buszból egy gyártelep parkolójában, még csak lógott az eső lába, aztán egyszerre leszakadt az ég, és pillanatok alatt bőrig áztunk. Kicsit megkésve, egy benzinkút teteje alá húzódva előbányásztuk az esőkabátokat, ernyőket, az ügyesebbek kukás zsákokba csavarták magukat, nejlonkesztyűt zsákmányoltak a benzinkútnál, bevártuk a leszakadókat, akik negyedóráig álltak sorban egy wc-nél, majd viszonylag derűsen vándoroltunk tovább a Nyereg felé. Az egyik külföldi tanárnőnek azonnal levált a bakancsa talpa, ő kvázi-zokniban folytatta útját, becsületére legyen mondva, végig ragyogó mosollyal, pedig még a vallása is más. Elöl ment a fehér jezsuitás zászló, hátul a bordó, de a ködben nem nagyon látszott egyik sem. Hamarosan tele lett az út zarándokcsoportokkal, akik ügyesen befurakodtak egymás közé, és már csak egy-egy jellegzetesebb mintájú esernyőt próbáltunk követni a sárban és szakadó esőben araszoló tömegben. Nem tudott megvalósulni a gyönyörű, klasszikus zarándoklás, hogy egy tömbben megyünk, együtt imádkozunk, éneklünk, helyette négyes-ötös csoportokban, „házanként” próbáltunk együtt maradni.
Szemben szomorú arcú, ázott zarándokok jöttek lefelé, volt, aki nyakig sárosan, mintha meghempergett volna a sárban. „Hova mentek, miért fordultatok vissza?” Hiába kérdezgettem, összeszorított szájjal, maguk elé meredve mentek tovább. Próbáltam ellenállni a belőlük áradó reménytelenségnek, és nagyon sajnáltam őket. Végül egy tizenhatéves forma fiú válaszolt, fönt olyan köd van, hogy a kivetítők sem látszanak, és ömlik az eső, már nagyon fáznak a gyerekek. A tanárnője hozzátette, lemennek átöltözni, és megpróbálnak visszaérni száraz ruhában.
A hegyre minden irányból tömött sorokban, tyúklépésben araszoltak felfelé a zarándokok, ki-ki reverendára húzott, esőkabátban, menő, a hátizsákot is eltakaró poncsóban, lábra húzott kukás zacskóban, a székelyek meg kihúzott derékkal, csuromvizes, piros-fehér-fekete ünneplősükben. A tömeget időnként az út szélére szorította egy-egy mentőautó: „Átfázott gyerekekért megyünk föl” mondta a sofőr. A Nyereghez közeledve azon stresszeltünk, hogy hol fogják megnézni a belépőjegyünket, meg hogy majd motozás lesz-e a szakadó esőben, mert a lejövők mondták, hogy ingre vekell vetkőzni a motozáshoz, és még a székeket is elveszik, de mire mi felértünk, már nem motoztak. Erős kezek segítettek fel a sáros emelkedőn be a szektorba, és ott voltunk, a MISERICORDIA hat méter magas betűi mögött, aztán elállt az eső, az öregdiákok is előbújtak fehér esernyőik alól, és egy idő után elkezdődött a szentmise.
Szegény öreg pápa bácsi nagyon fáradtnak látszott, mint később megtudtuk, majd 3 órát autózott Erdélyen át Marosvásárhelytől, mert a helikopter nem tudott felszállni. Most nem viccelődött, ahogy a TV-ben szokott, de gyönyörű homíliát mondott, Mely ITT OLVASHATÓ. Azt mondta, mindannyian zarándoktársak vagyunk, testvérek, akik együtt járnak az úton. Forradalomra biztatott, a gyengédség forradalmára, amelyben Mária a példaképünk. Merjünk kockáztatni, kinyújtani a kezünket egymás felé, mert aki kockáztat, annak az Úr nem okoz csalódást. Kérjük a Szűzanyát, segítsen összevarrni a jövőt. A Szentatya arany rózsát adott a Csíksomlyói Szűzanyának, megköszönve, hogy már 500 éve minden évben idevárja, összegyűjti a híveket, és ugyanarra biztatja, amire a Kánai menyegzőn, Jézusra mutatva: tegyétek meg, amit mond. A misének hipp-hopp vége lett, a pápát már a magyar himnusz közben kikísérték, még mise után is lehetett áldozni, marcona, sötétkék ruhás román rendőrök a sáros lejtőn sort állva segítették le a hölgyeket az áldoztató sátorokhoz. Közben kisütött a nap, a tömeg, mely reggel még tömött sorokban kígyózva araszolt fel a hegyre, most, mint megannyi színpompás kis bogár, minden irányból elindult lefelé a ragyogó zöld lejtőkön a kegytemplom felé. Mi még maradtunk, eszegettük a sütiket, amit a 7. s-es szülők pedagógusnapi meglepiként küldtek nekünk, napoztunk, aztán mi is elindultunk a kegytemplomhoz. Ott még beköszöntünk a Szűzanyához, találkoztunk az ismerősökkel, a pestiekkel, a szatmárnémetiekkel, régi iskolatársakkal, még híres püspök atyákkal is, akik mind ott térdeltek a padokban, miközben egy erős hangú asszony kántált, a tömeg meg utánaénekelte: „Szűzanyám Isten veled, álld meg hű gyermekidet, Fájó szívvel, könnyes arccal búcsúzunk tőled.”
Köszönjük a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának ezt a rendkívüli ajándékot, a gimnázium vezetésének, hogy elengedte a tanárokat és munkatársakat. Köszönet mindazoknak, akik a logisztikát kézben tartották. Külön köszönet Holczinger Ferenc SJ igazgató atyának és Dr. Demjén Péterné Rivasz-Tóth Kinga igazgató helyettesnek, akik a zarándoklatot vezették, hogy nem kellett erőlködnünk, nem volt megfeszített a program, nem volt stressz, hanem a zarándoklat vezetését átadták a Jó Istennek, aki szabadon árasztotta ránk a kegyelmeit. (Szelenge Judit)

Last modified on Friday, 07 June 2019 13:59