• Programok
  • Beszámolók
  • Rendezvények
  • A jótanulóság nem mindig elég – Személyiségfejlesztő programban vesznek részt diákjaink – németül!

A jótanulóság nem mindig elég – Személyiségfejlesztő programban vesznek részt diákjaink – németül!

„Lehet, hogy jól tudod az anyagot, de ha a testbeszéded mást mond, sokat ronthat a szóbeli vizsgádon.” Vendégeink a hamburgi Sankt Ansgar Schule (Szent Oszkár – észak apostola) hét diákja és három tanára. A magyar származású Dieter Vehmeyer filozófiát és

hittant tanít, valamint lelki vezetőként és hivatás vagy karrier coachként is segíti diákjait. „Programunk nem csak vallási értelemben foglalkozik a hivatás fogalmával, hanem a gyerekek pályaválasztásához szükséges önismeretet és segítséget is igyekszünk megadni.” A hamburgi iskolában jól működik a személyiségfejlesztő program, segít a fiataloknak felismerni erősségeiket és gyengeségeiket, az erősségekre építeni, reális életcélokat kitűzni, és megfelelő pályát választani. „Ezzel a rövid ízelítővelkezdődik el iskoláink együttműködése. Látogatásunk fő célja a kapcsolat elindítása, az ismerkedés, barátkozás. Kicsiben kezdjük, de idővel egyre nagyobb érdeklődés és részvételre számítunk a tanulók részéről. A magyar diákok szeptemberben viszonozzák a látogatásunkat.” A programban ezúttal tíz 11. évfolyamos magyar tanulók vett részt.
Szokás szerint a vendég diákok jezsus családoknál szálltak meg, ami barátságokat és rohamosan kibontakozó német nyelvtudást eredményez.
Kinga szerint jó, hogy vendégül láthatnak egy-egy német tanulót. „Csoportban eleinte nehéz barátkozni, de ha van valaki, akit már jobban megismertünk, a csoportban is könnyebb megnyílni.”
Orsi is örül, hogy megtört a jég a két diákcsoport között. „Eleinte nem nagyon keveredett a két csoport, de mára sokkal bátrabbak lettek ők is, mi is. Nagyon várom, hogy mehessek szeptemberben.”
Csenge szerint elgondolkodtató, és hasznos mindaz, ami a foglalkozásokon elhangzik. „Tudatosan készülök majd arra, hogy egy vizsgán például hogy fogok viselkedni. Milyen lesz a testbeszédem, a kisugárzásom. Tényleg fontos...”
Johanna lelkesen számol be, hogy életében nem beszélt még ennyit németül. „Be sem állt a szám! Még elalvás előtt is azon izgultam, hogy mit fogok majd mondani Emiliának. Bár engem nagyon zavar, ha pontatlan vagy hibás nyelvtannal beszélek, rájöttem, hogy igazából nem annyira nagy gond, jól megértjük egymást és rengeteget beszélgetünk.”
Dieter és Ha-Jo tanár urak előadásai nagyrészt német, időnként angol és néha magyar nyelven folynak. A diákok lelkesen bólogatnak, amikor megkérdezem, hogy mindent értettek-e. Ági magabiztosan válaszol: „A németet is értjük, de időnként angolul és magyarul is elhangzanak dolgok, semmi gond a megértéssel”
A programban volt némi budapesti és miskolci városnézés, szemináriumok, barlangfürdő, stb.
A hamburgi iskola akár ikertestvére is lehetne a Jezsunak, legalábbis, ami a számokat illeti, kb. ugyanannyi tanár, ugyanannyi diák. Még az ignáci lelkiségből is maradhatott valami, ugyanis a Szent Oszkár valaha jezsuita gimnázium volt, ma pedig a hamburgi egyházmegye tartja fenn.

Last modified on Monday, 14 May 2018 13:56