• Programok
  • Beszámolók
  • Projektek
  • Erasmus+ Biotechnológiai Projekt

Erasmus+ Biotechnológiai Projekt

2017. február 5 és 11-e között zajlott a projekttalálkozó Miskolcon, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégiumban. Tíz iskolából18 tanár és 21 diák dolgozott együtt egy héten át. A vendéglátó, magyar csapatot Dr. Velkey László vezette. Előkészítettük a brno-i tanár-diák találkozót, melynek témája a témakör etikai kérdéseinek megvitatása lesz. Brnoban 2017. mácius 30. és április 8. között diákjaink is mentorok lesznek. Végül a projekt 2017. június 24-30. között Athénban fejeződik be, ahol a résztvevők értékelik a két év munkáját, és elkészítik a projekt zárójelentését. A Minap.hu beszámolója. (11:03-nál kezdődik). Fényképes beszámoló megtekinthető ITT.

Jezsuitás diákok biotechnológiai vizsgálatai az Erasmus+ Projekt keretében

A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium diákcsoportja részt vett 2016. október 2 -9. között Franciaországban, az Evreux-ben megrendezett biotechnológiai laborworkshopon.

A projekt címe: European Challenges in Sustainable Energy Production by Biotechnology        A nemzetközi biotechnológiai diáktalálkozó és közös laboratóriumi munka az Erasmus+ két éves projektének második laboratóriumi találkozója volt.

Az Erasmus+ projektben a 2015-16-os és a 2016-17-es tanévben 10 partneriskola stratégiai partnersége valósul meg a középiskolai diákok együttműködésével, közös elméleti és gyakor-lati munkájával. Az innovatív közös munka a újrahasznosítható energiaforrások előállítása biotechnológiai módszerrel, elméleti ismeretek bővítése és gyakorlati laboratóriumi közös munka a 3 labortalálkozón, valamint az ipari méretekben biogázt és bioetanolt előállító üze-mek meglátogatása, a biotechnológiai folyamatok helyszíni tanulmányozása.

Mindkét energiaforrás (biogáz és bioetanol) fermentációs előállítása, valamint azok részará-nyának növelése az energiahordozók közül az EU 2020 energia stratégiájának fontos alap-vető része. Fontos kérdés a termékek optimális koncentrációjának megállapítása.

A projekt folytatása az Európai Unió Nívódíjra felterjesztett előző két évben megvalósított projektjének,melynek címe : European Challenges in Innovative Research Diagnostic Methods in Life Sciences.

Projektünkben minden résztvevő partner elkészíti a saját erjesztő (fermentációs ) labora-tóriumi berendezését, melyet magával visz a labortalálkozókra. (2015. Pforzheim, és 2016 Evreux). A saját készítésű erjesztőben állítanak elő a tanulók nemzetközi csoportokban dolgozva biogázt ill. bioetanolt. A felkészülés során az elméleti ismereteket a diákjaink lefordították angolról magyarra (minden résztvevő partner feladata a saját anyanyelvére lefordítani), és feltöltötték a projekt honlapjára, valamint az EST-re. A tanulók nemzetközi csoportokban dolgoznak, és mentordiákok segítik a munkájukat. Előadásokat hallgatnak meg a diákok egyetemi és ipari szakemberektől, és biotechnológiai üzemeket látogatnak meg. A harmadik diák-tanár találkozón a témakör etikai kérdéseit vitatják meg Brnoban.

A projekt Vilniusban kezdődött 2015 október 4-10 között, ahol a résztvevő iskolák bemu-tatkoztak. A projekt koordinátora a németországi ,pforzheimi gimnázium, partnerek: a hamburgi gimnázium, a bécsi, a brünoi, a lőcsei, az evreux-i, az isztambuli az atheni, és a vilniusi iskola, valamint a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium. Vilniusban létre-hoztuk a projekt honlapját, és az e-Twinning portalt. Brainstorming módszerrel összeállí-tottuk a két év programját, és a mentorrendszert. A projekt munkanyelve angol. Diákjaink Miskolcon felkészültek az első labortalálkozóra, és elkészítették a saját fermentáló berende-zést, mellyel Pforzheimben dolgoztak.

Németországban (Pfortzheimben) 2016 február 21-27 között az első feladat a fermentálás volt, majd a termelődő biogáz (metán) mennyiségi és minőségi vizsgálata következett. Végezetül a vegyes nemzetközi csapatok az eredményeiket prezentálták angol nyelven. A labormunkát követően két biogáz-üzemet látogattunk meg az egyikben tiszta metánt állítottak elő, míg a másikban a metánnal elektromos áramot fejlesztettek.

A projektmunkát Miskolcon folytattuk, feladatunk volt a tananyag optimalizálása és feltöltése a projekt honlapjára http://sustainable-bioenergy.de és az eTwinning oldalra.

Ezt követte a bécsi tanár-diák találkozó 2016. április 17-23 között, melynek feladata az evreux-i labortalálkozó előkészítése volt: A hulladék papírból előállítandó bio-ethanol előállításának előkészületei, a tananyag angolnyelvről a résztvevő országok saját nyelveire való fordítása. A mentorok felkészítéséhez szükséges bioetanol előállítással kapcsolatos háttér információk biztosítása. Az elméleti munka a Kollegium Kalksburgban folyt, majd meglátogattunk egy atomerőművet, és a bécsi biogázt termelő üzemet, ahol az összegyűjtött hulladékok az újrahasznosítható alapanyagok. A találkozó végén megismertük Bécs látnivalóit egy belvárosi séta alkalmával.

Miskolcon folytattuk a projekttevékenységet: felkészültünk a franciaországi labortalálkozóra. Összeállítottuk a saját erjesztő készülékünket a bioetanol előállítására.

2016. október 2-9 között Evreux-ben találkoztunk újra külföldi partnereinkkel. Az izgalmas kísérlet lényeg:, hogy papírból áramot fejlesszünk. 15 csoport végezte el ugyanezt a kísérletet, és kivétel nélkül mindenkinek sikerült. A projekt koordinátorai azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy közös együttműködéssel el tudjuk végezni a kísérletet, és tapasztalatot szerezzünk különféle mérésekben, melyeket a kísérlet során végeztünk.

A kísérlet első lépésében, a hidrolízis során 30g összedarabolt papírt használtunk, 1000 ml buffert, melynek az volt a szerepe, hogy a pH-át állandó, 5-ös értéken tartsa. Ezeken kívül celluláz és cellobiáz enzimeket használtunk, melyek glükózzá bontották a papírt. A második lépés során egy filter segítségével leszűrtük a glükóz oldatot a pépes állapotban lévő papírról. A harmadik lépésben (erjesztés) 600 ml glükóz oldatot, 350 ml buffert, és élesztőt használ-tunk. A glükóz anaerob közegben etanollá fejlődött. Ezután 82 °C-on desztilláltuk az elegyet. A negyedik lépésben 8:1 arányban hígítottuk az alkoholt desztillált vízzel, és egy motorba (tüzelőanyag cellába) töltöttük. Az eredmény kimutatta a villamosítás sikerességét, mert egy kis propeller elkezdett pörögni, melyet a felhasznált etanol hajtott. Tehát három nap alatt sikerült hulladék papírból elektromos áramot fejleszteni, a hulladék papírból megújuló energiaforrást, etanolt előállítani. A kísérlet mellett párhuzamosan méréseket végeztünk: néztük a glükóz és az etanol koncentrációt, valamint az optikai sűrűséget is mértük.

Vendéglátóink szervezésében egy nap Párizsba látogattunk, valamint meglátogattunk egy sajtüzemet, és megismerkedtünk Rouen nevezetességeivel.

A múlt héten volt a projekttalálkozó Miskolcon, melynek szervezője a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium. 2017 február 5-11-között Előkészítettük a brno-i tanár-diák találkozót, melynek témája a témakör etikai kérdéseinek megvitatása lesz. Brnoban 2017. mácius 30. és április 8. között diákjaink is mentorok lesznek. Végül a projekt 2017. június 24-30. között Athénban fejeződik be, ahol a résztvevők értékelik a két év munkáját, és elkészítik a projekt zárójelentését.

A projekt céljai, hogy a partnerek megismerjék egymást, egymás kultúráját, angol nyelven kommunikáljanak, és tudjanak nemzetközi teamben dolgozni, valamint gyakorlatot szerez-zenek a biotechnológiai eljárások kivitelezésében, a laboratóriumi munkában és használják az infokommunikációs eszközöket, tudjanak honlapot szerkeszteni, és bővüljenek emberi kapcsolataik, barátságok alakuljanak ki közöttük.

Az eredményekről tájékoztatjuk a jezsuita gimnázium azon tanulóit is, akik közvetlenül nem vesznek részt a projektben, az iskola az új ismereteket beépíti a helyi tantervébe, és tájékoztatja a szülőket, a tágabb környezetet a projektről publikációk, évkönyv, honlap és konferenciákon való megjelenés által.

Diákjaink mélyebb szakmai ismereteket szereznek, bővül tudásuk az innovatív energia-termelés területén fejlődnek a praktikus, manuális laboratóriumi készségeik, gyakorlatot szereznek a korszerű eszközök használatában. Nemzetközi tapasztalatokra tesznek szert, fejlődik angol nyelvi kommunikációjuk, barátságokat kötnek külföldi társaikkal a közös tanulás és a kísérő programok során.

Miskolc, 2017. február 1.                                                                    Dr.Velkey László

Utolsó módosítás dátuma Tuesday, 21 February 2017 11:04