NEM ADJUK FEL ÁLMAINKAT, VÁGYAINKAT ÉS CÉLJAINKAT! - az igazgató atya üzenete Featured

1. A jezsuita gimnáziumban a járvány idején is fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek megkapják, mindazt, amire koruknak megfelelően szükségük van. Nem akarjuk feladni álmainkat, vágyainkat és céljainkat! Isten nem akarja, hogy lemondjunk a hitet, a reményt és szeretet elmélyítő értékekről, ahogy arról sem, hogy tehetségük szerint műveljük és képezzük a fiatalokat. Hisszük, hogy Isten dicsősége az élő és boldog ember.
2. A szeretet parancsolata, amit Jézus fogalmazott meg számunkra, napjainkban azt jelenti, hogy ...

felelősségteljesen viselkedünk másokkal szemben, védjük embertársaink egészségét. Az iskolában fenntartjuk a biztonság feltételeit, nap mint nap áldozatot hozunk azért, hogy a gyerekek és a felnőttek egészségét megóvjuk. Fertőtlenítünk, hőmérővel testhőmérsékletet mérünk, törődünk a betegekkel, az épületekben és a nyílt tereken is maszkot viselünk, betartjuk az előírt távolságot. A fertőzött gyerekeket és felnőtteket - ahogy azokat is, akik karanténba kényszerülnek - minden lehetőséget megragadva támogatjuk; bátorítjuk őket, hogy bizakodással térhessenek vissza az iskolai közösségbe.

3. Közösségi programjaink és élményeink az eltelt 25 évben erőforrásként tápláltak bennünket. A diákok és a pedagógusok olyan értékközösséget alkottak, ahol tisztelik az embert, elismerik a tehetséget, értékelik a sajátos képességeket és örülnek egymás sikerének. A közösségi programok - projektek, zene, képzőművészet, a musical előadások, sport, cserkészet, hitélet, szeretetszolgálat - mind alkalmat adtak mélyebb emberi kapcsolatokra, az emberség elmélyítésére, és támogatást nyújtottak a szakmai kiteljesedéshez. Nem utolsó sorban a lelkiségi programok - a hit, remény és szeretet gyakorlása - mindannyiunk jól-létét erősítették. Isten nem akarja, hogy mindezt feladjuk, ahogy a jövőért felelősséget érző szülők, pedagógusok, illetve az egyházi és a világi vezetők sem akarják. Sok lelki- és mentális erővel, valamint anyagi ráfordítással új módokat keresünk a közösségi élet, a minőségi tanítás és tanulás fenntartására, hogy a gyermekek megkapják mindazt, amire szükségük van a fejlődésükhöz.

4. A dráma-, zene-, ének- és táncterem, az ebédlő, a testnevelés és sport csarnok, a sportpályák, az udvar és a templomtér, a cserkészpark és a kurtabérci lelkigyakorlatos ház valamennyi jezsus diák számára az örömteli gyermekkor megélésének helyszínei. A járvány miatt ezeken a területeken is érvényesek a fokozott korlátozások; a felszabadult és örömteli élmények helyett most csendesebben és óvatosabban zajlik az élet. Mindent megteszünk, hogy ne hagyjuk magunkat bezárni; mindent megteszünk azért, hogy folytassuk nevelési és lelkiségi programjainkat a megváltozott körülményeknek megfelelően.

5. Lelkileg azzal próbáljuk segíteni a diákokat és a felnőtteket az iskolában, hogy az iskolalelkészség vezetésével kibővítjük a napi két lelkiségi időnket. A lelkigyakorlatokat Kurtabéc helyett az iskola területén szervezzük, a Szent György iskolai parkban. Mindezzel lehetőséget teremtünk, hogy Isten jelenlétében elcsendesedve, lélekben pozitív gondolatokra figyelve dolgozzuk fel a felgyülemlő napi feszültséget. A relaxációs gyakorlatok, a meditáció, illetve az ima fokozatosan mozgósítja lelkierőnket, amivel sikeresen küzdhetünk a jelen kihívásai közepette.

6. Nem hagyunk senkit hátra! Kollégáinkkal óriási erőfeszítéseket teszünk azért, hogy a modern oktatási módszereket felhasználva, digitális vagy hibrid oktatási formákon keresztül bekapcsoljuk a tanulásba és az iskola életébe azokat a diákokat, akiket ez a helyzet az otthonukba kényszerített. Segítséget próbálunk nyújtani a családoknak abban, hogy a márciusi helyzettel szemben az oktatás terhe ne a dolgozó szülőkre nehezedjen. Lényeges nevelési feladatnak tartjuk, hogy az osztályfőnökök alapvető pedagógiai értékünk, a cura personalis követelménye szerint törődjenek az otthon lévő diákokkal. Mindent megteszünk azért, hogy ez a generáció a kialakult helyzet miatt a lehető legkevesebb hátrányt szenvedje el, ugyanakkor azt szeretnénk, hogy a gyerekek gyerekek maradhassanak. Arra törekszünk, hogy ebben a kritikus időben még inkább a hála érzését erősítsük, hogy egyénileg és közösségileg megtanuljuk értékelni mindazt, amit eddig talán természetesnek tekintettünk, így például a iskolába járást, a jó közösséget, a tanárokat, a reményt adó keresztény hitet és a szeretet gyakorlásának lehetőségeit.
Isten áldását és jó egészséget kívánva
P. Holczinger Ferenc SJ
igazgató

Last modified on Friday, 25 September 2020 14:21