• Fejlesztések
  • Displaying items by tag: oktv

Az idén is díjazták az ország legjobb diákjait, azaz az OKTV első 3 helyezett tanulóit, és a legkiemelkedőbb tehetséggondozó munkát végző pedagógusokat. A díjátadó ünnepséget Budapesten tartották a Móricz Zsigmond Gimnáziumban. Az ünnep fényét emelte, hogy dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár, és dr. Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke is gratuláltak a díjazottaknak,

Published in Verseny beszámolók
Tuesday, 24 April 2018 14:17

Gratulálunk OKTV helyezettjeinknek!

Iskolánk négy diákja ért el kimagasló sikert az OKTV döntőjében. Oláh Soma (11. A) földrajzból 2., Ötvös Anna (12. A) német nyelvből 24., Tóth Ádám (11. B) történelemből 27., Dabasi-Halász Zsigmond (12. B) biológiából 42. helyezést ért el.
Felkészítő tanáraik, Dr. Kormos Vilmos, Novák Bernadett, Ötvös Lajos és Udvarhelyiné Hyross Amelita, együtt az iskola közösségével méltán büszkék diákjainkra.

Published in Verseny beszámolók
Thursday, 12 April 2018 07:16

Oláh Soma földrajz OKTV döntős

Oláh Soma 11. A osztályos tanulónk bejutott a földrajz OKTV döntőjébe. Pályamunkáját Miskolc vízgazdálkodásáról írta, melyben többek között azzal a kérdéssel is foglalkozott, hogy milyen vizet fogyasszunk, csapvizet vagy ásványvizet. A bírálók 100/99 pontra értékelték tudományos kutatásainak eredményét. Köszönjük a sok munkát, lelkes felkészülést és további sikereket kívánunk a döntőben is. Felkészítő tanára: Udvarhelyiné Hyross Amelita tanárnő.

Published in Verseny beszámolók

Tóth Ádám,11. B osztályos tanulónk történelemből bejutott az OKTV országos döntőjébe. Pályamunkájának címe: MISKOLC AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ ÉS A TRIANONI BÉKEKÖTÉS KÖZÖTT A tavalyi évben a SAVARIA versenyen ért el kiváló eredményt, szintén bejutott az országos döntőbe. Felkészítő tanára Ötvös Lajos tanár úr. Kiemelkedő teljesítményéhez, elkötelezettségéhez és szorgalmához szívből gratulálunk. Még komoly készülés várja az április 10-i döntőig. Imádkozunk érte.

Published in Verseny beszámolók

Dabasi-Halász Zsigmond 12. B osztályos tanulónk biológia tantárgyból továbbjutott  az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjébe. Felkészítő tanára Dr. Kormos Vilmos. Gratulálunk, és további eredményes felkészülést kívánunk!

Published in Verseny beszámolók
Thursday, 08 March 2018 11:07

Ötvös Anna az OKTV döntőben!

Ötvös Anna 12. A osztályos tanulónk német nyelvből bejutott az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjébe. Felkészítő tanárai †Takács Márta, Kele András és Novák Bernadett. Gratulálunk és további eredményes felkészülést kívánunk.

Published in Verseny beszámolók
Thursday, 08 February 2018 10:22

Diákjaink az OKTV 2. fordulójában

Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2. fordulójába továbbjutottak: Dabasi-Halász Zsigmond 12. B - biológa, felkészítő tanár  Dr. Kormos Vilmos, Ötvös Anna és Németh Mihály 12. A - német nyelv, felkészítő tanár Novák Bernadett, Oláh Soma 11. A - földrajz, felkészítő tanár Udvarhelyiné Hyross Amelita, és matematika, felkészítő tanár Toró Csaba, Tóth Ádám 11. A - történelem, felkészítő tanár Ötvös Lajos. Gratulálunk, és további jó munkát kívánunk!

Published in Verseny beszámolók
Monday, 03 July 2017 14:27

Magyar nyelv és magyar irodalom OKTV

A magyar nyelv OKTV kiírás részletei ITT, a magyar irodalom OKTV kiírás részletei ITT olvashatók.

Published in Aktuális hírek

Kaposvári Lóránt 12. C osztályos diákunk történelem tantárgyból 24. helyezést ért el az OKTV országos döntőjében, április 11-én. Felkészítő tanára Vályné Gál csilla tanárnő. Gratulálunk a kiemelkedő eredményhez és sok sikert kívánunk!

Published in Verseny beszámolók

Ágoston Zsófia 12. A osztályos diákunk magyar nyelv tantárgyból 13. helyezést ért el az OKTV országos döntőjében, április 3-án. Felkészítő tanára Hutka József tanár úr. Zsófiának saját bevallása szerint talán azért megy ilyen jól a magyar nyelvtan (és a történelem is), mert

Published in Verseny beszámolók
Page 1 of 2