Print this page

Öregek és ifjak együtt örültek – személyes vallomások Elek László jezsuita papszentelése kapcsán

SzJ: Kaptál-e külön karizmát a papsághoz?
EL: Bőven kaptam ezt-azt, de a papságban nem ezek a lényegesek. Sőt igazában a papságban az a lényeges, hogy nem kell semmilyen karizma, csak lenni kell. Létezni, és engedni, hogy Isten megtegyen minden egyebet. Most, hogy fölszenteltek, létemben vagyok pap, és minden más csak egy kis cicoma, ami jó, ami széppé teszi, de igazában nem fontos.

Dr. Ternyák Csaba egri érsek szentelte pappá Elek László jezsuitát április 25-én, hagyományosan az „irgalom órájában”, 15.00 órakor, a miskolci Avas-Dél Isteni Ige templomban. László 9 éve jezsuita, de már „rekord hosszú” ideje, 15 éve készült a papságra. Vízi Elemér tartományfőnök atya úgy mutatta be, hogy Laci az egyház ölén nőtt fel, hiszen családjában, a Regnum Marianum közösségben és a piaristáknál formálódott, majd az Esztergomi Szemináriumban és Rómában tanult, aztán 2009-ben belépett a jezsuitákhoz, magisztériumát Miskolcon végezte, majd Bostonban speciális tanulmányokat folytatott. Jelenleg a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium iskolalelkészségén szolgál.
Minden jezsuita papszentelés előtt szokás a szentségimádásos virrasztás. Ezt Laci egyik kedvenc helyén, Kurtabércen, a Bükk mélyén megbúvó kis lelkigyakorlatos tartották. Bár az éjjel nagyon nagy vihar volt, valahogy senki sem ázott meg. Harmincnál is többen voltak jelen, ott volt a család, barátok, jezsusok, regnumosok, az Oltáriszentség, gyertyák, mécsesek.
Másnap a szentelési szertartás olyan simán ment, mint vajban a kés, hála Jancsó Árpi jezsuita, hopmester – vagyis liturgia felelős – alázatos és lelkiismeretes szolgálatának. A szentmise végén az egész ünneplő gyülekezet közösen imádkozott „Isten szíve szerint való papi és szerzetesi hivatásokért”. Ennek kapcsán többen megjegyezték, hogy eddig nem is ismerték azt az imát, milyen jó, hogy ki volt vetítve.
Megkérdeztünk több vendéget, hogy milyen lehet az Isten szíve szerinti pap. Erzsi, 26 éves: „Aki ráhagyatkozik Istenre. Mivel Isten szíve maga a szeretet, minden, amit az ilyen pap tesz, szeretetből fakad. Olyan pap, aki szereti a hivatását, az életet, a nyájat.” Egy 18 éves fiú: „Aki példát mutat és tud közel is lenni az emberekhez.” 60 éves férfi a plébániáról: „Ha az ember hozzá fordul, tanácsokat kaphassak tőle. Nekem személy szerint ez a legfontosabb. De az is fontos, hogy teljesen emberközeli tudjon lenni. Tudjon az emberek nyelvén beszélni, és előmozdítsa a közösséget.”
A 33 éves Gyuri Laci osztálytársa volt. „Amikor a papi szerzetesi hivatásokra gondolok, egy nagyon természetes, életközei férfi képe jelenik meg előttem, aki ért a gyerekekhez, fiatalokhoz, sportos, hiteles, alázatos, és emberközeli. Laci személyében most pont ilyet kaptunk”. Laci egyik fiatal kolléganője eddig nem ismerte ezt az imát: „Amikor ezt imádkoztuk, nekem egyből Elek Laci jutott eszembe, és hogy hálás vagyok érte, most pappá szentelték.

Sokan hálásak Elek Laciért, köztük nagybátyja, Kemenes Gábor atya, aki a kerti szeretetvendégség nyitó beszédében elmesélte, hogy Laci az ő számára születése óta igazi ajándék. „1985. január 24-én a húgom, Laci édesanyja már a szülés előtti utolsó percekben volt, és akkor hirtelen, agyvérzésben elhunyt az édesapánk. Reggelre pedig megszületett Laci. Isten sok időt és készületet adott neked, hogy pap lehess. Azt kívánom, hogy az életet tudd szolgálni, és mindig az Isten örömében élj.”

Laci szülei rengeteg gartulációt kaptak, amit kissé értetlenkedve fogadtak: „Ne nekem gratuláljanak, ez az ő útja.” mondja Ágnes, az édesanyja. „Én eddig mindig azért imádkoztam, hogy csak akkor menjen papnak, ha megtalálja magát ebben a hivatásban, és szívvel-lélekkel tudja az Úristent szolgálni. Amikor megtudta a diakónusszentelést, annyira örült, hogy eljutott idáig, szinte a föld fölött lebegett. Most majd azért imádkozom, hogy ez az öröm benne maradjon, akármilyen hullámvölgyek fogják érni, hogy mindig ezzel az örömmel tudja szolgálni az Úristent és az embereket.”
Megkérdeztük Laci édesapját, Elek Károlyt, hogy milyen szerepet játszott abban, hogy a fia pap lett. „Semmilyet. Na, jó, annyit azért mindenképpen, hogy engedtük megszületni... ez is egy szerep. A Regnumba meg belenőtt... na jó, annak a regnumos közösségnek az alapításában volt némi szerepünk. De nem is gondoltam, hogy befolyásolni kellene, mert ez vagy kialakul egy fiúban vagy nem. Az biztos, hogy tudhatta – nemcsak ő, az összes fiú testvére is – hogy ha a papságot választják, nem fogom ellenezni, sőt, örülök neki. Úgy gondolom, ennél több szerepem nem volt.”

A jezsus diákok és öregdiákok jól ismerik a fiatal jezsuitát, hiszen számos lelkigyakorlaton, lelki programon és iskolamisszióban vettek részt a vezetésével. Egymás szavába vágva magyarázzák, hogy szerintük Elek Laci milyen is.
Kata (19 éves): „Nagyon könnyed és emberi, aki emberként tud kiállni az oltár elé, nem olyan, akit nem tudsz megérteni, hanem személyes. Látszik rajta, hogy ugyanazt megélte, amit te, és azt mondja el. Viszont van benne bölcsesség, amit Laci mindig eltitkol, de aztán kirobban belőle. Nagyon sokat tud adni.”
Vendel (16 éves): Laci bá olyan ember, akire az ember ránéz, és egyből látja, milyen derűs és mosolygós, mennyire szeret az emberekkel foglalkozni, kapcsolatot tud teremteni mindenkivel. Aki már beszélt vele akárcsak két szót is, tudhatja, hogy ő teljesen papnak való, és ez most így meg is történt.
19 éves fiú: „Fantasztikus ember, jót akar, segítőkész, mindenkivel foglalkozni akar.
Lőrinc (16): Van egy hobbija, a kütyük, illetve a robotok. Ha elmegyek hozzá, mindig elmeséli, mi micsoda, nagyon türelmes velem, százszor is elmondja, hol tart éppen Balambér, a robot.
Gyuri (22 éves): „Milyen pap lesz? Ha rá gondolok, egy kép jelenik meg előttem: Laci áll az oltár előtt és nagyon sok fiatal nagyon jól érzi magát a templomban. Gimnazista voltam, amikor számomra Laci olyan színt vitt a hitéletünkbe a kurtabérci lelkigyakorlat és a liturgikus énekléseink alatt, ami engem akkor nagy boldogsággal töltött el. A fiatalok körében nagyon nyerő pap lesz, aki meg tudja szólítani a fiatalokat.”
Álmos 20 éves: „Azt vettem észre, hogy az ő alapvető derűje most még magabiztosabb derűvé változott – nagyon jó volt látni. Sziklaszilárd jellemű, nagyon derűs pap lesz.”
Zengő 18 éves: „Nemrég volt egy komolyabb beszélgetésem vele, akkor beszélt arról, hogy pap lesz. Szerintem őszinte és lelkes pap lesz, aki nagyon komolyan veszi a hivatását, és nagyon sok gyerekre fog hatni itt az iskolában.”
Tamás 21: „Alig várom, hogy hallhassam a szentbeszédeit. Ahogy ismerem, nagyon megfontolt, bölcs, és csak akkor szól, amikor igazán úgy érzi, hogy jó lesz, amit mond. Várom, hogy ezeket az érett, bölcs gondolatait a miséin hallgathassam.”
Mindenki hivatalos volt a szeretetvendégségre. Az ebédet az iskola éttermében rendeztek a családtagok, Laci testvérei és szülei. Az esemény fő motívuma a már többször emlegetett vitorlás hajó volt, még egy asztallapnyi nagyságú, az óceánt ábrázoló torta is készült, habjain tortából épült igazi süti-vitorlással és világítótoronnyal, melyet Laci édesanyja és nővérei sütöttek-díszítettek művészi gonddal. Az ételeket a Loyola étterem, a sütiket Laci édesanyja szolgáltatta, és leányai, menyei, és nászasszonya és unokái is besegítettek.
Laci édesanyja mesélt egy kicsit a vitorlás szimbólumok okáról: „Laci nagyon megszerette a vitorlázást és a vizet. Bostonban meglátogatták a hajókon dolgozókat, akik nem léphettek partra, mert nem volt vízumuk, elbeszélgettek velük, segítették őket ezzel-azzal. Egy darabig egy hajón is dolgozott. Aztán elhelyezett egy óceánra néző jezsuita ház ablakában egy kamerát, amelyre rá tudott csatlakozni a városi rendházban is, hogy bármikor nézhesse a hullámokat meg a világítótornyot. ”
Másnap, szeptember 26-án volt László első miséje. Részetek a szentbeszédéből: „Mielőtt pap lettem, sok mindent csináltam 15 év alatt, voltam IT-s, sofőr, nevelő, és az időmet 150 %-ban kitöltötte a sok szolgálat, amit nagyon szerettem végezni. Többen kérdezték, na de minek akkor még ehhez a papság? Mit ad az még hozzá?
Hát igen, technikailag tényleg csak a szentségek kiszolgáltatásához kell a pap, a többit a kedves hívek valamennyien végezhetik, és legyenek szívesek, végezzék is. Kétségtelen, könnyebb úgy lelkinapot szervezni, hogy kéznél van a pap, és nem kell külön hívni, és tényleg kevés pap van. De a papság sem csak arról szól, hogy a pap keresztel, temet, esket, miséz, temet, esket, miséz – hiszen a két papság valóban ugyanaz. Amikor a királyi papságunkat éljük meg a családban, munkában, hétköznapokban, az igazából ugyanaz, mint a szentmise, jelen van benne az Isten. A hétköznapokban próbáljuk, és sokszor sikerül, sokszor meg nem. A szentmisében még tökéletesebben tud áttündökölni Isten jelenléte. A Szentmisében a legmegfoghatóbban, leg-megehtőbben van jelen az Isten, egészen belénk költözik, lényegesen közösebb, mint ami a hétköznapokban történik.
Kérlek, hozzátok ide magatokat, hogy Isten lehessen jelen mindenben, itt is, meg majd otthon is.”
Az ilyenkor szokásos szép hagyomány, az újmisés áldásdömping még majd’ egy óráig tartott a mise végén. Először a paptestvérek, aztán szülei, majd a család, a barátok, aztán a hívek álltak sorba az újmisés papi áldásért, hármas négyes csoportokban. Bellovics Gábor rendtársa tartotta szemmagasságban a fekete dossziét, melyből Laci az áldások szövegét olvasta, legvégül pedig átadta Jancsó Árpinak azzal, hogy „én is kérek egy paposat”. Az utolsó áldást tehát aznap Bellovics Gábor atya kapta, Laci atya barátja, énekes társa, rendtársa, most már paptestvére.
Az első mise után végre sikerült elkapni az új papot egy rövid beszélgetésre:
SzJ: Gyönyörű volt az első miséd, és úgy tűnt, te is, minden másodpercét szinte ízlelgetted...
EL: Igen, ez a legelső nagyon fontos a számomra. A maga meghatottsága, újdonsága, különlegessége mellett volt valami végtelen természetessége annak, ahogy történt, egy olyan, ami semmi új, hanem egy évezredességében is, de az én életemben is egy olyan természetes lefolyása volt. Jött, történt, lett, szép volt.
SZJ: Volt valamikor egyetlen pillanat az életedben, amikor meghoztad a döntést?
EL: Mikor több mint 15 évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy pap leszek, az sem volt hirtelen döntés. A gimnázium utolsó évében lassú megfontolás, beszélgetések, imádságok, vezettek el odáig. Az akkori motivációim is mára megváltoztak, jelentősen különböznek az mostani, 15 év alatt megcsiszolódott, megformálódótt motivációimtól.
SzJ: Kinek, miért vagy hálás?
EL: Nem szeretnék kiemelni valakit, inkább valamit: 15 évig készültem, ez extra hosszúnak számít, ebben voltak nehézségek is, bőven, de hálás vagyok azért, hogy nem 23 éves fejjel szenteltek, hanem most, érettebb koromban. Volt ezen az úton egy-két – nem kanyar, hanem inkább – emelkedő, hepe és hupa, sok minden mélyített és csiszolt, nem volt egyszerű mindig a várakozás, de segített.
SzJ: Kaptál-e külön karizmát a papsághoz?
EL: Bőven kaptam ezt-azt, de a papságban nem ezek a lényegesek. Sőt igazában a papságban az a lényeges, hogy nem kell semmilyen karizma, csak lenni kell. Létezni, és engedni, hogy Isten megtegyen minden egyebet. Most, hogy fölszenteltek, létemben vagyok pap, és minden más csak egy kis cicoma, ami jó, ami széppé teszi, de igazában nem fontos.

Last modified on Monday, 10 September 2018 10:43