Iskolamisszióban Fülöpön, a Parázzsal Featured

A mai napon átélt élmények kapcsán úgy érzem magam, mint egy gyerek! Mint egy gyerek, aki nem bír addig várni, hogy kész legyenek a fényképek és a fotókkal együtt jelenhessen meg a cikk! Még nincsenek a birtokomban fotók, de az átélt élmények kikívánkoznak belőlem, meg akarom osztani azokat! Íme: Lélekig hatoló lelki nap... A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium 30 tanulója és 5 felnőtt pedagógusa, illetve lelki vezetője tisztelte meg jelenlétével intézményünket.

Rivasz-Tóth Kinga igazgatóhelyettes asszony és a mi igazgatónk, Popovics Ferencné, ősszel egy közös továbbképzésen vettek részt Leányfalun. A két vezető a továbbképzés folyamán közel került egymáshoz. Kinga néni már ott – a HÉV-en, beszélgetés közben jelezte, hogy valamilyen módon kapcsolatba fog majd lépni iskolánkkal. Ennek most jött el az ideje! Tanítás nélküli munkanapot rendeltünk el annak érdekében, hogy vendégeinket méltóképpen fogadni tudjuk. Iskolánk minden tanulója a tornateremben várta, hogy megérkezzenek vendégeink, akik meglepetésünkre gitárzenével és énekszóval léptek be a tornaterembe. Rövid köszöntő után kiderült, hogy a diákokkal a középiskolások fognak foglalkozni, a pedagógusokkal pedig a felnőttek. A pedagógusok lelki napjára meghívtuk Tapasztó János atyát, aki – nagy örömünkre - a kezdetektől fogva aktív résztvevője volt a lelki napnak. Mi pedagógusok a különleges bemutatkozó után meghallgattuk Zoltán atya előadását a tékozló fiúról, majd elcsendesülve közösen imádkoztunk. A pedagógusok részére a közös foglalkozást kiscsoportos beszélgetések zárták. Mindeközben a diákok különféle élményt adó foglalkozásokon vettek részt. Az elején Kinga nénit tájékoztattam arról, hogy ha véletlenül valamelyik osztályban a fegyelmezéssel, illetve a feladat komolyan vételével gondok vannak, akkor nyugodtan kérjék a segítségünket. Nagy büszkeségemre, erre nem került sor! A középiskolás diákok jól tudtak együttműködni a mi diákjainkkal. A csoportos foglalkozások végén közös zenés szentmisére került sor. Tapasztó atya lehetővé tette, hogy a szentmise alatt, aki kívánt, meggyónhatott. Azt nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy ebben a templomban ilyen vidám, zenés szentmisére még ez idáig nem került sor! Zoltán atya a prédikációjában a ’Mi Atyánk”-ot sorról sorra értelmezte. De nem ő adta meg a megoldást, a megfejtést, hanem a mi diákjainktól várta! Olyan boldog voltam, és büszke diákjainkra, akik olyan okosakat mondtak! A mise közbeni közös éneklést segítette, hogy kivetítőn a dalok szövege folyamatosan olvasható volt! A gitár és a dob megtette hatását: diákjaink olyan lelkesen imádkoztak, énekeltek, mint még soha! Vendégeink visszajelzése is ezt igazolta. Azt mondták, hogy ilyen élményben régen volt részük, amikor ilyen lelkesen és hangosan énekeltek a résztvevők. Számomra a szentmise csúcspontját az jelentette, amikor azt egyetemes könyörgésre került sor. Hagyományos esetben ez úgy történik, hogy egy valaki felolvassa a könyörgést és a jelenlévő nép közösen azt mondja: „Kérünk téged, hallgass meg minket!” Zoltán atya azt kérte, hogy most a jelenlévők fogalmazzák meg kéréseiket. Kezdetben általánosságok hangzottak el: békességet, egészséget kértek a gyerekek, de Kinga néni kérése után, miszerint: Kérjük a jó Isten, hogy segítse meg az itteni pedagógusokat, hogy legyen erejük jól végezni a dolgukat, a gyermekek megértették a leckét. Egymás után, sorról, sorra szólaltak meg a padsorok között a személyesebbnél személyesebb kívánságok, azt kérték, hogy: „Ne legyen az apukám cukorbeteg” vagy azt, hogy „Ne legyen veszekedés a családban”....és természetesen 150 ember ajkán zengett a szívből jövő kívánság: „Kérünk téged, hallgass meg minket” ... Na, ekkor volt az a pillanat, mikor a torkomban növekedő „gombóc”-nak már nem volt több hely!... Potyogtak a könnyeim!!!.....A délelőtt folyamán elkészített munkáikat bemutathatták az Úr Jézusnak: kitették az oltár elé a rajzaikat, az elkészített virágaikat, a megfestett köveiket.... és elmutogathatták a szentmise résztvevőinek a legfőbb imánkat, a „Miatyánk”-ot. Másik felemelő élményem az volt, mikor az atya a prédikációja közben elkezdte mondani a „Miatyánk”-ot és a mi gyermekeink spontán módon bekapcsolódtak hozzá, így szívből szólt, és egyként zengett az imádság!
Még ki sem jöttünk a templomból, mikor több tanulónk jelezte felém: „Tessék ezeket a diákokat máskor is meghívni!” Én ekkor kértem a mi tanulóinkat, hogy ne nekem mondják, hanem mondják el személyesen kéréseiket a diákoknak. Meg is tették! ... Olyan jó érzés volt, mikor a vendégeket meghívtuk egy közös ebédre a Sörkertbe, és ott egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy középiskolás fiú, kérés nélkül, csak úgy magának mondja: „Nem bántam meg, hogy eljöttem!”
Az biztos, hogy mi, fülöpiek, sokat kaptunk a miskolci jezsuita középiskolásoktól és pedagógusaiktól, atyáiktól! Jó érzés volt megtapasztalni, hogy az öt vendég felnőtt ugyanezt mondta: „Nagyon örülünk, hogy eljöttünk, élmény volt veletek lenni”
A kapcsolat folytatásának szándéka – úgy érzem – mindkét fél részéről megvan. Adja Isten, hogy legyen arra lehetőségünk, hogy legalább egy nap erejéig kölcsönösen örömet szerezhessünk még máskor is egymásnak!
Popovics Mária
Igazgató
Néri Szent Fülöp Általános Iskola
Fülöp

Utolsó módosítás dátuma szerda, 19 április 2017 12:56