• Iskolánkról
  • Kapcsolat
  • Fényi Alumni

„Az ember semmit sem szerezhet, hacsak a mennyből nem adatott neki.” (Jn 3,27)
Szabolcs szentelése 2017. október 7-én, szombaton 10 órától lesz a Miskolc Belvárosi Székesegyházban (Búza tér). Szeretettel vár Mindenkit! Salai Szabolcs 2007-ben érettségizett öregdiákunkat, Dr. Orosz Atanáz püspök atya görögkatolikus áldozópappá szenteli. Szabolcs 2008-ban kezdte meg tanulmányait. A Vácon töltött előkészítő évet, nyíregyházi szemináriumi két év, majd szociális éve követte, melynek egy részét Ausztriában, másik részét Budapesten a Párbeszéd Házában töltötte. Ezt követően 3 évig tanult Németországban, Eichstädtban. A diploma megszerzése után újra Nyíregyházára került, ahol az előkészítő évfolyam duktora lett. 2016 novemberében szentelték diakónussá Miskolcon, ahol azóta Püspök atya mellett szertartóként és diakónusként lát el szolgálatot.

Grunda Dávidot, 2010-ben érettségizett öregdiákunkat,  diakónussá szenteli október 6-án, pénteken, Máriapócson Kocsis Fülöp, a hajdúdorogi főegyházmegye érsek-metropolitája.

Last modified on Friday, 06 October 2017 14:37

Magyarország első óceanistája, kreolista, irodalomtörténész, költő, műfordító és szerkesztő, a Magyar Tudományos Akadémia köztestülete tagja. Mi kell legjobban az ifjúságnak? Inspiráció. Ez az, amit Pallai Károly nevéből és életútjából, költői, műfordítói, kutatói termékenységéből, olthatatlan tudásszomjából, és széles érdeklődési köréből meríthetünk. Öregdiákunk előadása magával ragadta a H1-en (hétfő reggeli, hétindító óra) részt vevő gimnazistákat. „Olyanok is feszülten figyeltek, akik nem szoktak,” számolt be egy hiteles szemtanú.

Last modified on Friday, 16 June 2017 14:28
Monday, 08 May 2017 09:21

KÜLDETÉS

"Maradjunk kapcsolatban!"

Évről-évre növekszik azoknak a száma, akik a JEZSU-ban érettségiztek. 2002 óta közel 1000 jezsus diák került ki a "nagybetűs Életbe." Létszámuk 2019-re el fogja érni az 1200-at.
A 2018/2019-es tanévben fontos évfordulót ünneplünk, 25 éves lesz a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium. Ez alkalmat ad arra is, hogy összekössük a szálakat.


Hogy mi is az a Fényi Alumni?

Olyan jezsuita diákok szervezete, akiknek életében a Jezsuita Gimnázium és Kollégium – forrás; mindennapjaik mozgatórugója ma is az itt kapott hit, értékek és szellemiség .
Célunk, hogy e létrejövő közösség által erősítsük egymást. Legyünk sziget, ahová eljöhetnek a kikötni vágyók, szeretteikkel együtt, megpihenni, feltöltődni.
Hisszük és valljuk, hogy felgyorsult világunkban is csak akkor lehetünk képesek másokért élő, növekedésre nyitott, vallásos, az élet minden területén igényes, emberszertő és az evangéliumban gyökerező igazságosságot szolgáló emberekként élni, ha időnként megállunk, és letesszük Isten elé az életünket.
Ebbe a közösségbe hívunk meg mindenkit, hogy a közös gyökerekkel rendelkező, ám az élet útjain szerteágazó hivatásukat élő öregdiákok találkozzanak.

Last modified on Tuesday, 30 May 2017 09:53