• Iskolánkról
  • Kapcsolat
  • Fényi Alumni
  • „A szíved legmélyebb vágyai az Isten rólad szóló álma.” – Nevelős Gábor SJ iskolánkban

„A szíved legmélyebb vágyai az Isten rólad szóló álma.” – Nevelős Gábor SJ iskolánkban

Nevelős Gábor SJ tanuló jezsuita rendtag, vendégünk volt a H1-en. Ha öregdiákunk tér vissza, mindenki hegyezi a fülét. Tanárt és diákot egyaránt érdekel, hogyan alakul a volt jezsusok sorsa. „Mit kaptam a jezsutól? Sokat. Rengeteget. A szakmai felkészítésen túl itt van egy többlet, a személyesség.” Már sorolja is,

hogy osztályfőnöke, történelem tanára, földrajz tanára, az igazgató helyettes úr mi mindent tettek érte. „Találkoztam másokért élő emberekkel, akik „megfertőztek” – azóta nekem is az Úr ad erőt, személyesen. Egész más úgy élni, hogy mindent beleadok, mint csak úgy letudni valamit. Rájöttem arra is, hogy sokkal több energiám van, ha nem magamra, hanem másokra figyelek.”
Gábor jártas az energia témában, ugyanis a BME épületgépészeti tanszékén végzett, majd egy energetikai cégnél dolgozott. „A Naplopó Kft-ben napelemekkel foglalkoztunk. De már ott is foglalkoztatott a szerzetesi hivatás. Végül majdnem 8 év keresgélés után, 25 évesen léptem be a Jézus Társaságába.”
„Példaképem Szent Imre herceg, aki elfogadja és odaadja magát Istennek. Itt az iskolában a jezsuiták lelkisége és főleg Ádám János atya tanítása ihletett meg, számomra máig meghatározóak az ő pisztráng levelei. Hogy a pisztráng szembeúszik a sodrással, sőt még a gravitációval is. De inspirál Ellen Johnson Sirleaf libériai elnök asszony egyik híres mondása is: „Ha az álmaid nem rémítenek meg, valószínűleg nem elég nagyok.”
A jezsuita noviciátus során Lengyelországban volt gyalogos, kolduló zarándoklaton, aztán filozófiát tanult, ahol többek között John Dewey filozófiáját tanulmányozta. Jelenleg Marosvásárhelyen, az egyetemi lelkészségen szolgál, és hamarosan megkezdi 3 éves teológiai tanulmányait Rómában.
"Nos, mi is a hivatásom? Jezsuita szerzetes vagyok. Isten meghívott imádkozni, segíteni az embereknek, közösségben lenni, megélni, ahogy az Isten vezet. Ezt üzenem minden jezsusnak: Éld meg a te személyes történetedet. A szíved legmélyebb vágyai az Isten rólad szóló álma."

Last modified on Wednesday, 18 April 2018 15:53