• Iskolánkról
  • Szervezeteink
  • Alapítvány
  • EGYÜTT EGÉSZSÉGESEN! - A JEZSUITA NEVELÉSÉRT ALAPITVÁNY FELHÍVÁSA

EGYÜTT EGÉSZSÉGESEN! - A JEZSUITA NEVELÉSÉRT ALAPITVÁNY FELHÍVÁSA Featured

 A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium életében is megjelent a COVID-19 koronavírus. Sajnálatos módon a tanulók és a dolgozók között is vannak fertőzöttek. Minden törekvésünk arra összpontosul, hogy megóvjuk közösségünk (diákjaink, tanáraink, dolgozóink) egészségét, fenntartsuk a minőségi nevelési és oktatási munkát. Külön figyelmet szentelünk arra is, hogy tantermen kívüli digitális tanrend szerint biztosítsuk a karanténba került diákok tanítását. A nevelőtestület kölcsönös  szolidaritást vállal, hogy a karanténban lévő szaktanár biztosíthassa a szakamai munka folytonosságát. Két területen van szükségünk anyagi támogatásra: 1. A tesztelés biztosítására
2. A rendkívüli tanórai felügyelettel járó költségek fedezésére 
Tapasztalatunk azt mutatja, hogy a járvány terjedése azzal lassítható, ...

ha minél előbb kiderül a fertőzés jelenléte a közösségben, hogy a fertőzött személyeket, illetve a velük kapcsolatba kerülőket minél hamarabb kivonhassuk az iskolai közegből. Ezért biztosítani szeretnénk a tesztelési lehetőséget közösségünk számára. A tesztelés sok esetben egész osztályok, sőt évfolyamok számára válhat szükségessé. Az is előfordulhat, hogy egy diákunk vagy tanárunk rövid időn belül több alkalommal is tesztelésre szorul.

A minőségi tanítás és tanulás érdekében meg kell teremtenünk a feltételeket ahhoz, hogy a karanténba került, de munkaképes tanár online tovább dolgozhasson az iskolai tanteremben tanuló diákokkal. Ehhez a tanórára felügyelő pedagógust kell biztosítanunk, ami az iskolának plusz kiadást jelent.   

A Jezsuita Nevelésért Alapítvány támogatja a tesztelés árát, amely jelenleg 19.500 Ft, valmint a felügyelő pedagógusok többletmunkájának elismerését. 

Amennyiben jó szívvel támogatja törekvésünket, kérjük, juttassa el adományát az alábbi csatornák valamelyikén

Köszönettel:

Holczinger Ferenc SJ

igazgató

 

Utalással

Kedvezményezett neve: Jezsuita Nevelésért Alapítvány

Számlaszám: 11100104-18436501-10000001 (CIB Bank Zrt.)

Megjegyzés: Együtt egészségesen

 

Online fizetéssel

Megjegyzés: Együtt egészségesen

Kedvezményes támogatási lehetőség gazdasági társaságok számára

A Jezsuita Nevelésért Alapítványnak mint közhasznú szervezetnek juttatott adományok után a társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao. tv.) 7. § (1) bekezdés z) pontja szerint adókedvezményt vehetnek igénybe azok a cégek, amelyek adományt kívánnak juttatni online fizetéssel vagy utalással a 11100104-18436501-10000001 (CIB Bank Zrt.) számlaszámon keresztül. Az adomány (amely lehet pénzjuttatás, térítés nélkül átadott eszköz, térítés nélkül nyújtott szolgáltatás) 100%-a egyéb ráfordításként elszámolható, továbbá az adomány értékének 20%-a csökkenti az adóalapot.

Az adókedvezmény megállapításához szükséges igazolást a Jezsuita Nevelésért Alapítvány a pénzügyi év zárásakor küldi meg az adományozó részére.

Ha igénybe venné ezt a támogatási formát, kérjük a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen vegye fel velünk a kapcsolatot!

(Ez az támogatási lehetőség nem azonos a TAO-támogatásként közismert, filmalkotás, előadóművészeti szervezet, illetve látványcsapatsport társasági adó terhére történő direkt támogatásával!)

Last modified on Thursday, 08 October 2020 09:41