• Pedagógia
  • Jezsuita pedagógia
  • Művészeti oktatás
  • Vendégünk a Kiskép Galéria - a Művészbejáró program kortárs műveket hozott iskolánkba

Vendégünk a Kiskép Galéria - a Művészbejáró program kortárs műveket hozott iskolánkba

A Művészbejáró program idei vendége a budai Kiskép Galéria. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy Koós Ágnes galériavezető elfogadta a meghívásunkat és elhozta a diákok által választott festményeket gimnáziumunkba, ahol a Fiú kollégium kápolnájában egy hétig tekinthették meg a kiállítást az érdeklődők. A mostani kiállítás több szempontból is rendhagyó: ez az első alkalom amikor egy galéria a vendégünk. A másik újdonság, hogy a megnyitó főszereplői művészpályára készülő diákjaink voltak. Nagy sikert aratott Csapó Dóra, Klausz Vera, Mádli Boglárka, Sike Gábor előadása. Az ünnepélyes megnyitót követő napon Koós Ágnes galériavezető érdekes előadásán közelebbről ismerhették meg az alkotókat és művészetüket a festészet iránt érdeklődő jezsuitás diákok. A budai

Kiskép Galéria kortárs festmények forgalmazásával foglalkozik a Várnegyedben. A galéria küldetése: "Műtermekben, műhelyekben járunk, művészekkel, mesterekkel ismerkedünk. Az ő tudásuk a mi közös kincsünk, leendő örökségünk. Rövid jegyzeteket, a kivételes pillanatokról fotókat készítünk. Hogy legyenek mindenki számára elérhetőek ezek az értékek, megalapítottuk a Kiskép Galériát. A művészközösség, amelyet a Budai Várban bemutatunk, egy dologban biztosan egyetért: tudás, szorgalom, kvalitás, befogadó és értő közönség nélkül nincs jövőnk." A Művészbejáró program keretében több éve hívunk meg neves művészeket iskolánkba. Az elmúlt években vendégünk volt már többek között Morelli Edit zománcművész, Strebelli Róbert festőművész, Angyal Júlia festőművész, az Olajág Keresztény Művészeti Társaság, Panyi Zsuzsi iparművész, a Seres János baráti kör. A program legfontosabb célja mindig az érzékenyítés, hogy közelebb hozzuk a kortárs művészetet és a művészpályát a fiatalokhoz. A vizuális kultúra területén tovább tanuló diákok felvételi felkészítésében fontos, a kortárs magyar művészet ismerete.

 

Last modified on Friday, 22 June 2018 16:23