Országos anyanyelv-bajnokok a magyar tagozatos lányok

Bencs Flóra, Bencs Fruzsina, Buza Boglárka, Tóth Karina 11. B osztályos tanulóink most már hivatalosan is a legjobbak, megnyerték az "Anyanyelvi játékok - játékos anyanyelv" országos versenyt. A négy lány magyar tagozatos, és bevallásuk szerint mindannyian szeretnek olvasni. A lányok szerint a sok olvasás meg a „humán beállítottság” még nem elég ahhoz, hogy ezen a versenyen sikeresek legyenek. „Tény, hogy sokat olvasunk, de az kevés lett volna a verseny megnyeréséhez. Soltész Ágnes tanárnő felkészítése...

nélkül nem ment volna” A magyar nyelv hatalmas gazdagságának ismerete volt az egyik, amit a verseny alatt mértek: „Mindenféle régi népi szót, szólásmondást kellett ismerni, ami nem feltétlenül szerepel az olvasmányainkban.” A lányok elmesélték, hogy nemcsak nyelvismeretről szólt a verseny, hanem nyelvi kreativitásukat is mérte. „Ki kellett találni időre egy lehetőleg szellemes történetet, amelyben megadott szavak a megadott sorrendben fordulnak elő.” A versenyen az előadói képességet is mérték, ugyanis a történetet aztán elő is kellett adniuk a bírálóbizottság és a résztvevő csapatok előtt.
A verseny célja, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, valamint Kárpátalján és Felvidéken tanuló általános és középiskolás diákok körében játékos feladatokon keresztül népszerűsítse a magyar nyelvet, megmutatva a benne rejlő nyelvi szépséget és sokszínűségének végtelen tárházát. A versenyt 7. alkalommal rendezték meg 2020. február 21-én, Széphalmon, a Magyar Nyelv Múzeumában és mára olyan népszerűségre tett szert, hogy Komáromból is érkezett csapat.
A döntő nyelvi kreativitást, találékonyságot igénylő feladatai közben Kerekes Barnabás, az Anyanyelvápolók Szövetsége alelnökének előadását hallgathatták meg a résztvevők.
Gratulálunk a kreativitásukat, tudásukat és magyar nyelv iránti szeretetüket megmutató diákoknak!

Az idei versenyt Wacha Imre (1931-2018)-emlékére rendezték meg. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) végzett, nyelvészként a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézetének munkatársa volt, ahol számos szótár, kézikönyv szerkesztésében vett részt. Nevét azonban nem csupán a tudományos munka tette ismertté, hanem az előadói tanári munka, amellyel rádiós és televíziós bemondók és műsorvezetők tucatjait, egyetemi vagy főiskolai hallgatók százait, valamint iskolások vagy tévénézők tömegeit vezette be az értelmes és szép kiejtésű magyar beszéd rejtelmeibe.