Első helyezés a leány B33-as megyei bajnokságon

Bába Kíra,  Hegedüs Aténé Kata, Szemerszki Mária,Vukicevic Mila  – a jezsuitás 3x3-as leány csapat a karantén utáni első győzelmét aratta 2020. július 25-én. Az U14-U16-os leány korosztályban indult a négy jezsuitás tanuló. Vukicevic Milen edző úr így értékelte a győzelmet: „Négy mérkőzést játszottunk, ...

amelyből mindegyiket magabiztosan megnyertük és ezzel az első helyen végeztünk a tornán. Örülök, hogy hosszabb kihagyás után újra volt lehetőség versenyezni és ezáltal ráhangolódni a következő szezonra. Annak ellenére, hogy „nyári szünet” közben volt ez a verseny, ráadásul a hosszú karanténos időszak után, a lányok helyt álltak és nagyon ügyesek voltak.” A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kosárlabda szövetség 3X3 tornáját az Egyetemi Körcsarnokban rendezték meg.

Last modified on Friday, 31 July 2020 15:42