• Pedagógia
  • Tehetséggondozás
  • Verseny beszámolók

A zsűri kiemelt arany minősítéssel jutalmazta Hutka Anna gyönyörű hangját, arany minősítést kapott az országos versenyeken már többször is sikeresen szerepelt, jól összeszokott, 12. évfolyamos Pántlika és a fiatalabb, ígéretes Bodzavirág énekegyüttes. Ifjú szólistáink közül Feczkó Villő arany, Velkey Bori ezüst minősítést kapott március 22-én, csütörtökön Budapesten, a Szent Imre Gimnáziumban a rangos, nagyon magas színvonalú megmérettetésen. Székelyföldi dalcsokrokat adtak elő, mely nagy kihívás a fiatal énekeseknek. A zsűri tagjai: dr. Juhász Katalin (elnök), Navratil Andrea, és Vavrinecz András voltak. KÉPGALÉRIA ITT.

Last modified on Monday, 16 April 2018 14:59

Szabó Dominik 10. A osztályos tanulónk 4. helyezést ért el a neves, országos versenyen. Felkészítő tanára Ötvös Lajos tanár úr. Alábbi beszámolójával diáktársait biztatja, hogy induljanak el ezen a megmérettetésen.

Last modified on Monday, 16 April 2018 10:53
Friday, 13 April 2018 12:45

Oláh Soma OKTV 2. helyezett

Oláh Soma 11. A osztályos tanulónk 2. helyezést ért el az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjében. A verseny legutolsó, szóbeli fordulójába a harmadik helyen jutott be, ahol az egyetemi tanárokból álló bizottság maximális pontszámmal jutalmazta talpraesett és szakmailag szilárd alapokon álló, pontos válaszait. Gratulálunk, és köszönetet mondunk szorgalmas és tehetséges diákunknak, valamint felkészítő tanárának, Udvarhelyiné Hyross Amelita tanárnőnek.

Thursday, 12 April 2018 07:16

Oláh Soma földrajz OKTV döntős

Oláh Soma 11. A osztályos tanulónk bejutott a földrajz OKTV döntőjébe. Pályamunkáját Miskolc vízgazdálkodásáról írta, melyben többek között azzal a kérdéssel is foglalkozott, hogy milyen vizet fogyasszunk, csapvizet vagy ásványvizet. A bírálók 100/99 pontra értékelték tudományos kutatásainak eredményét. Köszönjük a sok munkát, lelkes felkészülést és további sikereket kívánunk a döntőben is. Felkészítő tanára: Udvarhelyiné Hyross Amelita tanárnő.

Last modified on Thursday, 12 April 2018 07:40

2018. március 7-én negyedik alkalommal került megrendezésre a Miskolci Egressy Béni- Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában a "Gyöngyvirág" Tankerületi Népdaléneklési versenye. Geszti Imre 7. s. osztályos tanuló arany minősítésben részesült. Az eredetileg héttagú Cinege énekegyüttes négy taggal vett részt, és még így is kiemelt arany minősítést kaptak: Riczu Luca, Váradi Mirjam (7. b), Sólyom Csillag Virág, Tutinka Sára (7.a).

A városi mezei futóverseny után április 5-én, csütörtökön rendezték meg a mezei futóverseny megyei döntőjét. Gimnáziumunk versenyzői ismét kiemelkedő eredményeket szereztek. Minden csapatunk és egyéni versenyzőnk bejutott az Országos Döntőbe!

Last modified on Thursday, 12 April 2018 10:53

Szirmai Flóra Lívia 7.B osztályos tanulónk bejutott a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny döntőjébe, mely április 23-24-én lesz Budapesten. (Felkészítő tanára Dr. Marincsákné Nagy Ildikó). A verseny méri a tanulók könyvtárhasználati eszköztudását, szövegértését, logikus gondolkodását és kreativitását. Az idei év verseny témája: a víz. Ebben a témában kell könyvtárhasználatra épülő projektfeladattal megküzdeni. Flóra gyakori könyvtárhasználó és nagyon szeret olvasni. Olvasmányai között nemcsak a kortárs, hanem a klasszikus ifjúsági szépirodalom is szerepel. Gratulálunk neki a legjobbak közé való bejutásért!

Last modified on Tuesday, 10 April 2018 09:47

Boldogh Benedek, Szarka Edit, Szűcs Kende jutott tovább az országos döntőre területi első helyezettként a Madarak és Fák Napja Természetismereti Versenyen (felkészítő Polák Péter tanár úr). A versenyen a nyolcadikos csapat mellett a 6-7. osztályos jezsus Balogh Ábel, Boldogh Domonkos és Kovács Csizmadia Márton trió is derekasan küzdött, ők negyedik helyet értek el. 2. helyen a tokaji II. Rákóczi Ferenc Általános iskola, 3. helyen az ózdi Bolyky Tamás Általános iskola 8. évfolyamos csapata, 5. helyen az ózdi Bolyky Tamás Általános iskola 7. évfolyamos csapata végzett. Gratulálunk az ifjú természetbarátoknak és felkészítő tanáraiknak!

Last modified on Tuesday, 10 April 2018 09:38

Mádli Boglárka 12.B illusztráció kategóriában I. helyezést, Barati Noémi 11.A csendélet festés kategóriában I. helyezést, és Czár Anna 9.C illusztráció kategóriában II. helyezést ért el, így tovább jutottak a regionális versenyre. Gratulálunk tehetséges rajzosainknak és felkészítő tanáruknak, Vincze Judit tanárnőnek.

Last modified on Monday, 09 April 2018 11:32

Véget ért az országos jégkorong bajnokság, a fiúk az U14-es korosztályban bronzérmet szereztek, ami azért is nagy szó, mert 14 éve nem volt Miskolcon érmes helyezés az utánpótlásban. Gratulálunk Szalay Boldizsár és Novotny Zoltán diákjainknak, csapattársaiknak és edzőjüknek. A DVTK beszámolója elolvasható ITT.

Page 16 of 29