• Programok
  • Beszámolók
  • Rendezvények
  • A mentett kiskutyák személyesen köszönték meg az adományokat

A mentett kiskutyák személyesen köszönték meg az adományokat

Ha kisgyerekek és kutyák szerepelnek egy filmben, az állítólag biztos siker. Úgy tűnik, ugyanez érvényes az iskolai programokra is, hiszen a MÁSA (Miskolci Állatsegítő Alapítvány) két dolgozójának és két négylábú lakójának látogatása (képgaléria ITT) osztatlan sikert aratott az ötödikes és hatodikos JEZSU-s diákok körében. Czagáné Iván Noémi biológia-természetismeret -földrajz szakos tanárnő fontosnak tartja, hogy a természetet ne csak az eszünkkel, hanem a szívünkkel is szeressük. Mi alkalmasabb ennek a nemes érzelemnek a felkeltésére, mint két aranyos kutya? “A jó Isten, amikor megteremtette a világot, azt a feladatot adta az embereknek, hogy jó gazdaként...

műveljék a földet. Kicsit közelebbről szerettem volna megismertetni a gyerekekkel az állatmentők munkáját, ezért meghívtam a MÁSA két munkatársát, Horváth Ritát és Maczkó Balázst, látogassanak el a gimnáziumba, hozzák el két lakójukat is. Két, egykor “kivert,” mára viszont mentett, bár még gazdátlan kutyát, Főnixet és Galagonyát hozták el, és megismertették történetüket a diákokkal.”
Az állatmentő alapítvány dolgozói elmondták, hogy hálásan köszönik a felajánlott adományokat, melyeket a JEZSU közössége gyűjtött össze az Állatok Világnapja alkalmából. Mi pedig azért a lehetőségért mondtunk nekik köszönetet, hogy rajtuk keresztül alkalmunk adódott könyörületességünket kiterjeszteni a teremtett világ e gazdátlan kis árváira is.
A látogatást október 2021. október 11-én, az osztályfőnöki órára időzítették. Diákjaink teljes gőzzel simogatták a fülig érő szájjal mosolygó kutyákat és beszélgettek a vendégekkel.
A MÁSA dolgozói elmesélték, hogy jelenleg 200 kutyusról és 30 cicáról gondoskodnak. Kizárólag személyi jövedelemadók 1%-ának felajánlásokból és adományokból tartják fenn magukat, ezért a legkisebb felajánlásért is nagyon hálásak. Önkéntes segítőket, örökbefogadni vágyókat, sőt, virtuális örökbefogadókat is szívesen látnak.
Minden hónapban egyszer pedig meghirdetik a Kutyagolást, amikor jó kis délutáni családi program keretében meg lehet sétáltatni és egy kicsit megszeretgetni a kutyákat, akik amúgy idejük nagy részét a kennelekben unatkozva töltik. Minden sétáltatni vágyót várnak, aki szívesen feldobná a gazdátlan kutyusok mindennapjait.
A két négylábú vendég története: Főnixet (barna-fekete) élet és halál között találták meg, a teste tele volt sörétekkel. Valószínűleg céltáblának használták. Hála az állatorvosoknak, és a szerető gondoskodásnak, feltámadt hamvaiból, innen a neve. Galagonyát (világos zsemle) egy erdőben tették ki, úgy, hogy csak egy piros plüss szívecske volt mellette.
(Szelenge Judit)

Last modified on Tuesday, 19 October 2021 09:58