Bóka Abigél az országos biológia versenyen

Bóka Abigél 8.b osztályos diákunk a megyei győzteskéntkerült be az ország legjobbjai közé. A XXXII. Herman Ottó Kárpát-medencei Biológiaverseny döntőjét május 27-29. között rendezték meg Sarródon, a Fertő-Hanság Nemzeti Park központjában. A versenyen minden megyéből a legjobbak, Budapestről körzetenként, illetve a határon túli magyar tanulók közül is a legügyesebbek kerültek be. 31 fő 7-8. osztályos tanuló mérte össze tudását a három napos versenyen. Bóka Abigél...

Veronika 8.b osztályos tanuló Borsod- Abaúj- Zemplén megye legjobbjaként vett részt a megmérettetésen. A verseny első feladata egy kiselőadás készítése volt. Abigél az Avasi Arborétum Dr. Adorján Imre Fenyőkertjét mutatta be. A második nap a terepgyakorlatok ideje volt, ahol a nemzeti park növény és állatvilágával ismerkedtek meg a tanulók. A három nap alatt 5 teszttel mérték a versenyzők tudását, megfigyelőképességét. Abigél hősiesen vette az akadályokat. Nem sikerült dobogós helyen végezni, de újra végig menne a megmérettetésen. Rengeteg élménnyel és tudással gazdagodott mind Abigél, mind felkészítő tanára, Czagáné Iván Noémi, aki nagyon büszke tanítványára.